1. rész

Reggel anyum keltegetett. Mindenfélét mondott, hogy kipattanjak az ágyból. Mondta, hogy Justin Bieber, The Wanted, Union J...Mikor fogja már megtanulni, hogy  varázsszó, a One Direction? Bár, ha mondjuk ránézne az ágyam előtti falra lehetne egy sejtése, mivel érhetné el, hogy végre elhagyjam puha ágyamat. Na mindegy is. Lassan felültem, és az előttem lévő posztereket kezdtem figyelni. Mosoly ült ki az arcomra, és ránéztem a mellettem álló édesanyámra. Hagytam, hogy megpuszilja az arcom, és kimenjen a szobából. Felálltam, megágyaztam és elballagtam a szekrényemhez. Kinyitottam az ajtaját, és bámultam befelé, hátha csak egyszer kipattan belőle valami hordható ruha. De mivel ez nem történt meg, megfogtam valami feketét, és egy piros csőnacit, és az ágyra dobtam. Még néztem befelé, és a színeket néztem, amikor megakadt a szemem valami színesen. Azt is kihúztam, az ágyra dobtam egy kék "M" feliratú baseball pulcsit. A feketét meg visszaraktam, és bezártam a szekrényemet. Felvettem az ágyra kidobott cuccokat, ami egy piros csőnaci, Brit zászlós póló és baseball pulcsi. Elsétáltam a fürdőig, ahol a bátyám vasalta egy centis haját.
-Wupp-wuup pávagyerek!-énekeltem neki, mire hozzám vágott egy törölközőt. Persze nem ilyen a tesóm, csak szeretem húzni az agyát. Amúgy meg nem szereti a One Direction-t. De azért próbálom vele megszerettetni, és mutogatom neki Nasz Dani 1D-s videóit, hogy tanuljon tőle valamit. Eddig még csak az Amnaszia custom game 10. részét látta, amin még anyum is szakadt a nevetéstől. Na igen. Meguntam nézni, és elmentem. Amúgy ennek az is oka volt, hogy elküldött melegebb égtájakra. Kimentem a konyhába, ahol apu gyűrött képével találtam szembe magam. Rámosolyogtam, kinyitottam az ablakot és rátérdeltem az ablak melletti székre. Bámultam a szemben lévő panelt, a várost, majd az Egyetemet. Becsuktam az ablakot és visszaslattyogtam a fürdőig. Az ajtó be volt zárva, a villany le volt kapcsolva. Végre! Szabad a fürdőszoba! Gyorsan beléptem, fogat mostam, megfésülködtem és valamit kezdtem a hajammal. Nos, ez abból állt, hogy középen elválasztottam, és begöndörítettem. Visszamentem a szobámba, felhúztam a lábamra egy zoknit, felkaptam a táskám és kivittem a folyosóra, ott felvettem a cipőm, és mégy egyszer visszamentem a hálómba. Befújtam magam egy parfümmel, és végignéztem a posztereken. Felkaptam a telóm, amit a zsebembe raktam. Elmentem anyuhoz, aki odaadta a kajapénzt, amit a kulcsom kíséretével a zsebembe vágtam. Felkaptam a táskát a hátamra, és elindultam. Kinyitottam a bejárati ajtót, és egy gyors "sziasztok, legyen jó napotok" kiáltással kimentem. Megnyomtam a liftgombot, és vártam, hogy felérjen. Kész megváltás volt, amikor az a nagy valami, az az izé, megjelent. Kinyitottam az ajtót, majd beszálltam a kicsinyke kabinba. Megnyomtam a földszint gombot, és elővettem a telefonomat. 7.03. Klassz, időben vagyok. Kimentem az ajtókon az utcára, elmentem a házunkhoz közel lévő boltba, és rutinszerűen vettem le a polcról az epres málnás XIXO vizet és a Chipita7 day duble kakaós vaníliás croissantot. A pénztárnál kifizettem, és elindultam a mi kis "váróhelyünkre", egy zöldséges bolt mellé. Azért jó, mert ha esik, be tudunk menekülni a nagy tető alá, ha meg süt a nap, "had süssön" elv alapján maradunk a helyünkön. Egyik barátnőm már ott volt, és két haverom. Név szerint Bogi, Andris és Balázs. Odamentem hozzájuk, megöleltem Bogit, és köszöntem a fiúknak.
-Sziasztok!-mondtam egy mosoly kíséretében.
-Szia Hanna!-mondták kórusban, majd tovább foglalatoskodtak a telefonjukkal. Vajon mit tudnak babrálni vele minden reggel? Én érdekes kibírom, hogy ne nyomkodjam a képernyőt, de ők...Vérbeli kockák! Elraktam a táskámba a kaját és a vizet, és megnéztem az időt. 7.14. A többiek még nem jöttek. Jellemző. Olyan 17 felé szokott ideérni a többség, de vannak, akik később.Ide tartozik egyik legjobb barátnőm, Fanni. De előtte még Fruzsi is be szokott futni, és együtt várjuk meg az örökös "20 után jön" lányt. Aztán elindulunk a suliba, ami egy percre van a táborhelyünktől. Amúgy azért az a legjobb hely, mert a legtöbb embernek útba esik. Na igen...
30-kor bemegyünk az ajtón-addig kint kell várni-, és indulunk órára. Ma első óra Angol. Kedvenc tantárgy, na vajon miért?
A terem előtt rendszerint letámad Anna, Netta és Detti. Egyikőjük sem Directioner, de szeretik a zenéjüket, ezért is vagyunk olyan jóban.  Amikor megérkezik mindenki, a menők kimennek az aulába, mi meg "nyomik" a folyosón beszélgetünk. Amikor megjön a tanár, gyorsan becuccolunk,  és várjuk a többieket, hogy beessenek az ajtón, és becsengőkor kezdhetjük az órát.
Angol után mindenki kimegy szünetre, és mivel Netta elmondása szerint én szoktam utoljára kiérni (ami nem is igaz), sosem várnak meg. Úgyhogy battyogok utánuk, és várom, mikor veszik észre, hogy "hoppá, Hanna lemaradt, várjuk már meg". Nos, ez nem sokszor szokott megtörténni. Mindig azt érzem, én csak arra vagyok jó, hogy ha valaki egyedül van, vagy kell neki valami, itt egy bolond, majd ő ott lesz. Na igen, engem mindig ilyenkor vesznek elő. Ők hiába nem veszik észre, vagy észreveszik, vagy pont tudják, hogy mit csinálnak, nekem olyannyira rosszul esik, hogy legszívesebben a képükbe ordítanám, hogy mit érzek. De ezt nem teszem meg, mert nem vagyok olyan ember, és nem is akarok olyan lenni. Másrészt ha ezt nem nézzük, hogy tesznek a fejemre, jó barátok.
Most megvártak, a hosszú folyosó végén. Együtt mentünk az aulába a kedvenc padunkhoz. Senki sem szokott ott ülni, mert az a miénk. És azért ezt választottuk, mert tökéletesen rá lehet látni a büfére. Egyrészt a csokik miatt, mert azok is látszanak, másrészt ott vannak a menők. Na igen, a menők. Mindenki szeretne közéjük tartozni, kivéve engem. Régen szerettem volna én is ismertebb leni, de minek? Nem éri meg kifordulni magamból, csak azért, hogy befogadjanak, mikor itt van nekem pár barátom, akikkel jól elvagyok, és néha haragszom is rájuk, de ez természetes. Vagy nem? Én őszintén nem tudom. Még nem voltak igaz barátaim, de egyszer már tényleg szeretnék valakit, aki megért! Aki mindig mellettem van, főként velem. Ott vannak a srácaim, de mit érek vele, ha teljesen máshol vannak? Én meg itt...Sokszor elgondolkodom, mit keresek én itt? Mármint a világban? Mi hasznom van nekem? Csak fogom a port. Másra jó nem vagyok. Béna vagyok, mindenben! Sokszor úgy érzem, nem vagyok jó semmire, és nem vagyok jó senkinek. De aztán mindig eszembe jut azaz öt fiú, és a (kb.) 21 millió testvérem, akik miatt igenis, érdemes felkelni minden reggel, és rohanni haza a suliból azért, hogy csak velük foglalkozhassak! Amikor úgy érzem, a családomnak sem kellek, eszembe jut a második családom, akik hasonlóan (szinte ugyan úgy) gondolkoznak, mint én. Ez mindig mosolyt csal az arcomra.
-Hanna! Te tanultál?-kérdezte Anna. Ránéztem, amolyan "kellett tanulni?" arckifejezéssel. Hát igen. Ez a fejem tipikus a suliban. Már meg sem lepődik rajta senki, hogy általában elfelejtek tanulni. Ó, és még az alap "volt házi?" fejemmel is megbarátkoztak már. De ha netán tanulnék, na akkor mindenki meglepődik! Nem tudom, hogy miért tartják olyan furcsának, hogy tanultam. Mindegy.
Tovább fojt a téma az Éjjel-Nappal Budapestről, amit türelmesen végighallgattam. Nem szoktam nézni mostanában, régen viszont állandóan figyeltem a képernyőt, amikor ment. A kedvenc szereplőm Regi. Nem tudom miért, egyszerűen jó fejnek tartom, persze Lali is nagy arc!
Gondolatmenetemből a csengő hangja zökkentett ki, majd a nagy tömeg, ami elindult. Gyorsan felpattantunk, és elindultunk a 21-es terem felé. Ez az osztálytermünk.
A fárasztó Fizika után átcuccoltunk a Matektermekbe. Sávos tanítás, öt csoportra lettünk osztva. Én az egyesben vagyok, Nettával és Balázzsal. Nekünk a Matektanárunk az ofőnk, szóval velünk keményebben bánik. Elmondása szerint akiket bír, azzal szigorúbb.
Amúgy egy matekcsoportba járok egy nagyon helyes fiúval, Gergővel. Szőkés-barna haja és zöld szeme van. Persze nem olyan helyes mint az 1D tagjai, de mégis jól néz ki. Mögöttem ül, úgyhogy próbálok normálisan viselkedni egész órán. Nagyon nehezen megy, de mégis kibírom. És szokott lenni olyan érzésem, hogy valaki néz. Hülyén hangzik, lehet, de mégis, mi van ha Ő néz. Legalább is, remélem. Ó, és kétségtelen, hogy ő a suli leghelyesebb fiúja. Oké, tudom, hogy nem 13, lassan 14 évesen kellene ezzel foglalkoznom, de hát ami igaz, az igaz. Most mit tudjak csinálni vele?
Matek után Osztályfőnöki következett, amin kimentünk az aulába táncolni. Szokott ilyen lenni, nem mindig, csak néha. Ugye most a felvételiről is sokat kell beszélgetnünk, mert alig van már fél évünk, hogy megírjuk a felvételit. Nagyon parázok miatta. De nagy úr a muszáj!
Tánc után Biológia lett volna, de mivel nincs tanár, és senkit nem osztottak be hozzánk, hazamentünk. Rendszerint mindenki elhúzott, én meg egyedül ballagtam ki a suliból, majd haza.
-Hanna!-szólt utánam valaki. Megfordultam, és Gergőt fedeztem fel. Gyomrom megremegett, amikor mosollyal az arcán odajött hozzám.-Holnap lesz emelt infó?-kérdezte. Ó hogy csak ennyit akart. Nem, baj, legalább megszólított.
-Lesz.-bólintottam.
-Akkor veszel csokit?-nézett rám bociszemekkel. Nos igen, emelt infóra járunk, és olyankor szoktam venni csokit. Pontosabban Milka csokit!
-Oreo-sat!-mosolyogtam. Bólintott, és elindultunk. Nem sokáig sétáltunk együtt, mert nekem rögtön az első panelnál le kellett fordulnom. Gyors köszönés után elballagtam a házamig, kódoltam és felmentem. Az ajtó be volt zárva, mármint kulcsra, úgyhogy nincs itthon senki.
Ledobtam a táskám, és elkezdtem a házi írást. Bő egy óra alatt készen is lettem, bepakoltam és kerestem valami kaját a hűtőben. Találtam egy epres Jogobellát, ami csak rám várt, úgyhogy egy kiskanál kíséretében bementem a szobámba, levetettem magam az ágyra, és a TV-t kapcsolgattam, amikor rátaláltam a Nickenlodeon-ra. Egy iCarly rész ment, mégpedig az 1D-s. Fogalmam sincs, hogy hogy lehet ilyen mázlim, de inkább a képernyőt bámultam. Amikor vége lett átkapcsoltam a VIVA-ra, és bekapcsoltam a Laptopomat. Bejelentkeztem Facebook-ra, és egyből a híreket figyeltem. Nem a világgal kapcsolatos híreket, mint például, erősödött az Euró. Nem, én a One Direction-os újdonságokat böngésztem. Aztán elolvastam az új fejezetet a kedvenc blogomban, végül kijelentkeztem és kikapcsoltam a gépemet.
Olyan két óra körül hazaért tesóm, Bence, és beköszönt. Ránézett a falamra, és elfintorodott. Most mi a baja? Attól, hogy ő nem szereti őket, inkább ne alkosson róluk véleményt...Ööö, oké, ez nem a napi okosságom, mert nem valami értelmes magyar mondat. Jó oké. Na, szóval, ha leszólja őket, a fejéhez vágom, hogy "kétszer kettő néha öt, ugye?". Amúgy meg szeret engem, mert nem tehet mást...
Négykor hazaért anya, és nekilátott a vacsinak. Szakács, szóval jó a koszt! Megkérdezte, mi volt a suliban. Na igen. Ilyenkor nem szoktam elmondani neki, hogy levegőnek néznek a barátaim, inkább elmondom mi volt az órákon. Mást nem. Visszasomfordáltam a kuckómba, és hanyatt vetettem magam az ágyon. Felvettem a telefonom, és a fülesem, és zenét kezdtem hallgatni.
Hatkor apu futott be, és kupaktanácsot tartottunk. Ez nálunk minden fontosabb esemény előtt van, amolyan "családi hagyomány". Most arról szólt, hogy hétvégén lecseréljük az összes bútort, festünk vagy tapétát raknak fel. Még nem is említettem, hogy nálunk öt évente szokott ilyen lenni, és a régi bútorokat eladományozzuk rászorulóknak, vagy eladjuk. Furcsa szokás, de nálunk ez ilyen. Én kilenc évesen hercegnős tapétát akartam, és még mindig olyan a szobám fala. De hétvégén más lesz. Asszem holnap leszedegetem a posztereket, és elrakom egy dobozba őket, nehogy valami bajuk essen.
A vacsi milánói makaróni volt, amit felfaltunk.
-Holnap Manchester United-Everton meccs lesz! Számítok rátok!-nézett végig rajtunk apa, még mindig az ebédlőasztalnál ülve. Ja igen, a családom nagy MUN  rajongó. Én is szeretem nézni a meccset, de csak egy embert ismerek a csapatból, aki Rooney, szóval én nem vagyok rajongó. Persze apu ajánlatát nem utasítottuk vissza, mert olyankor Pizzát szoktunk rendelni. Mindenkinek egyet egyet. Szóval a vacsi a Pizza. Jó lesz!
Kaja után megfürödtem, és leültem a gépem elé még egy kicsit. Azt tudni kell rólam, hogy én is-mint sok társam-, megnyalom a monitort, amikor látok egy félmeztelen képet. Nos, ez most is így volt. Szegény asztalom, már nyáltengerben  ázott, de nem az én hibám! Miért kell ilyen tökéletesnek lenniük a srácoknak?
Kilenckor, lefeküdtem, és még néztem egy kicsit a TV-t, majd elaludtam.


Remélem tetszett! :D léci komizzatok, és íratkozzatok fel, ha tetszik :) Köszönöm, hogy elolvastad! :D