5. rész

Reggel nem keltett senki, sem az ébresztőm, sem anyuék. Végre megkezdődött a szünet! Wííííí. Nehezen, de sikerült kikászálódnom az ágyamból. Hiányozni fog! De kárpótol, hogy eladományozzuk! Remélem majd örülnek neki! Elmentem...Elmentem? Elcsúsztam a fürdőszobáig! Szó szerint, mivel ahogy kiléptem megcsúsztam, és akkorát estem, hogy hogy még a pincében lévő patkányok is megérezték! Nem azért csúszkáltam, mert fájt, hanem mert a röhögéstől egyszerűen még mozdulni sem tudtam az első percekben. Na igen, hogy kapj röhögőgörcsöt reggel nyolckor? Egyszerű! Félkómában taknyolj el a csempén! És ennyi. Gyorsan lezuhanyoztam, és visszamentem a szobába figyelve arra a bizonyos pontra! Kinyitottam a szekrényemet, és szétnéztem. Tudtam, hogy az a mágikus erő most sem fog segíteni-khm..kapja be-, úgyhogy kihuzigáltam valami feketét, meg egy rózsaszínt. Ja, majdnem bejött! Ha nyár lenne és lefekvésidő! Ugynis egy Mickey egeres pizsomafelsőt és egy pamut rövidnadrágot sikerült "beszereznem". Úgyhogy újrapróbálkoztam. Ezúttal tudatosan. Egy méregzöld csőnadrágot és egy fekete, kapucnis pulóvert-I ♥ London felírattal sikerült kihalásznom! Felöltöztem, és a hajamat egy laza copfba kötöttem. Gondoltam itt az ideje a reggelinek, úgyhogy elkészítettem a szuperbonyolult és szupernehéz Nutellás kenyeremet, és visszavonultam. Gyorsan megettem, és megmostam a fogamat. Jhajj, bepakolás. Éljen!
Kihuzigáltam mindent, amit jónak tartottam falura, és bevágtam az utazómba. Átmentem tesóm szobájába, és hatásosan felébresztettem. Szóval ráugrottam egy "Batman" kiáltással. Szerintem vicces volt. Szerinte annyira nem.
Morcosan felállt, és bement a fürdőbe, amikor észrevette, hogy mennyi az idő. Visszamentem a szobámba, és zenét hallgattam. Természetesen oltári nagy bulit csaptam. "Táncoltam"és "énekeltem". Éppen léggitároztam az íróasztalom tetején térden állva, amikor tesócskám benyitott. Természetesen mindketten megfagytunk, szóval úgy néztünk ki, mintha benyomták volna a "STOP" gombot. Hirtelen elkezdtem a hasam vakarni, mintha eddig is ezt csináltam volna. Természetesen nem jött be. Végiggondolva a helyzetet, egyszerre röhögtünk fel. Na igen, máskor kulcsra kell zárnom az ajtóm, mert habár ezt mindketten viccesnek ítéltük meg, nagyon gáz volt.
-Keresztapa szólt, hogy mindjárt itt van, úgyhogy szerintem menjünk!-mondta, mire bólintottam. Megfogtam a táskámat, még beleraktam a töltőm, természetesen, és a telefonom kíséretével kimentem. Gyorsan magamra kaptam a kabátom és a bakancsom, és elindultunk.
A kocsihoz érve totál feldobódtam, A szürke autó most tiszta volt, nem úgy, mint általában. Na igen. Csak jeles eseményekkor takarítja ki nagybátyám. Mármint amikor értünk jön. Oké, néha még akkor sem, de ez nem az ő hibája.
Gyors puszi után bevágtam magam a hátsó ülésre, és azonnal lefeküdtem. Bezony! Én nem nézem az utat több mint két órán át! Inkább végigalszom! A férfiak is beszálltak, és el is indultunk. Egyből elnyomott az álom, és legközelebb csak akkor nyitottam ki a szemem, amikor bátyám rám kiáltott.
-Hanna! Kelj már fel! Istenem mi lenne, ha majd akkor kezdenél aludni, amikor kiértünk a városból? Ajh...-mondta. Hát oké, ez elég dühösen hangzott. Felültem, és figyeltem, ahogy megállunk egy épület előtt...ami nem a házunk volt. Nem is ismerősök háza.-Szállj ki! Bea és Péter szeretnének találkozni veled.
A filmekben ilyenkor szokott egy tücsök ciripelni...Hogy ki a himbilimbim bolhájának az atkája akar velem találkozni?! Te jó ég, hova kerültem! Kiszálltunk a kocsiból, és a ház felé vettük az irányt. Ha most nevelőszülőkhöz kerülök, nekem végem. Megszököm, elmegyek Londonba és elrablom a férjeimet. Muhahahahahahaaaa.
Becsöngettünk, és vártuk, hogy a kapu kinyíljon. Pár másodpercen belül ez meg is történt. Egy mosolygós és életvidám nő állt ott, és azonnal beinvitált minket. Szétnéztem, és elég szimpatikusnak tituláltam a helyet. Sok rózsa és fa, amelynek néhány sárga levele a zöld füvet tarkítva hevert a földön. Két fa között kifeszített színes függőágy, mely a nyár emlékét ébreszti fel szívünkben, s olyan, mintha újra átélnénk egy szempillantás erejéig. Egy kék medencét is felfedeztem. A sárgás falevelek tükörképe látszott a tiszta vízben, miközben a szél játszadozott velük. Egyszerre mozognak. Akár egy szerelmespár tánca. A férfi gyengéden tartja karjai között a törékeny lányt, s óvja minden veszélytől.
Ilyen gondolatokkal léptem be a házba. Olyan volt, mint egy angol család háza a húszas évekből. Sötét bútorok, világos fal. Olyan gyönyörű volt, mint Harry hangja reggel. Kicsit durva, de mégis volt benne valami eszméletlen. Azta milyen szépen fogalmazok! Nyahahaha.
-Hé gyerekek! Készüljetek mert megyünk! Most!-kiabált a nő. Pár másodperc múlva egy kislány szaladt le a lépcsőn egy utazótáskával, és megállt az ajtó előtt. Utána egy férfi jött, és bemutatkozott, hogy  nő is. Bea és Péter, a kislány pedig Kira. Utoljára egy fiú jött. Nem is akárki. Gergő. Azt hittem ott halok meg. Jhaj.
-Oké. Akkor. Mivel mi még nem jártunk arra, menjetek elől, mi pedig követünk titeket. Jó lesz így?-kérdezte Péter.
-Figyelj. Elég nagy a kocsi, elférünk benne, nem fogyasztjuk a benzint. Jó lesz?-kérdezte Csaba. Általában óvom a környezetet meg minden, de ebben a helyzetben lehetne egy kicsit szennyezni. Ajh. Na jó, nem tudok aludni. Brühühühüü.
-Nekünk rendben.-mondta Bea. Gut! Prima! Nehogy valaki velem legyen! Áh. Kimentünk, beraktuk a kocsiba a cuccokat, és elrendeztük ki hol üljön. Elől Csaba és tesóm, mögöttük Péter, Kira és Bea. Leghátul pedig Gergő és én, szigorúan kihagyva köztünk a helyet.
Az út lassan telt. Túl lassan. Kénytelen voltam végignézni, hogy merre megyünk. Pedig olyan jókat szoktam aludni. Mindegy.
Megálltunk egy TESCO-nál, és bementünk vásárolni. Csapatokra váltunk, és szétszéledtünk. Tesóm Csabával és Péterrel, Bea Kirával, Gergő pedig velem ment. Egyből megtámadtuk a fánkokat. Három tele zacskó lett. Aztán megtámadtuk a csokikat is. Én Milka OREO-sat választottam, míg Gergő karamellásat. Az enyém jobb.
Egy óra múlva a megbeszélt helyen találkoztunk. Kifizettük a cuccokat és kimentünk a kocsihoz. Elmentünk mekibe, a Drive in-be, vagy hogy hívják azt. Na, oda.
Mindenki egy menüt rendelt. Kivéve engem. Én nem. Én egy sajtburgermenüt kólával, nagy csokisshake-kel és plusz még egy sajtburgerrel. Nagyon néztek, hogy fánk után hogy bírok én enni. Pff... Nem ismernek! Mekis kaja bármikor, bárhol...több bár nincs. Mindegy.
Kifizettük, és mentünk is. Amint megkaptam a nagy zacskómat, nekiláttam a shake-nek. Azt kell először, mert megolvad! Aztán sültkrumpli. Mert miért ne. Aztán már nem ment semmi. Pedig próbálkoztam!
-Ennyi volt? Egy zacskó fánk, egy nagy shake és sültkrumpli? Áh, azt hittem jobb vagy ennél!-mondta Gergő eszméletlenülaranyos mosollyal. Igen ez egy szó. Amit eddig csak öt emberre használtam. Harry, Liam, Louis, Zayn és Niall. De most ő bepofátlankodott ebbe a körbe. Most megyek és elbőgöm magam...
-Neked még ennyi sem ment! Inkább tanulj tőlem, ne a vérem szívd!
-Igazad van. Elnézést őfelsége! Többet nem fordul elő!-mondta angol akcentussal.
-Ne is! Legközelebb tömlöc jár érte!-folytattam én is, mire meghajolt. Alig bírtam visszatartani a nevetésem. Végre beszélünk! Vagyis hülyülünk. Az jobb, nem? Nekem minden bizonnyal.
Ezután nem történt semmi. Az ablak felé fordult, ahogy én is. Már fél órája utazhattunk így, amikor üzenetet kaptam:
'ott vagytok már? írj vissza gyorsan! Fru'
'nem, de mi baj van?'
'elvileg Gergő valami lánnyal van!!!!!MIKOR NYÍRJUK KI A R*BANCOT???'
'NEM VAGYOK RIBANC!'
'wat?'
'én voltam/vagyok Gergővel, majd mesélek ^^'
'OMG!!'
'TUDOOOOOOM *-----*'
'de elv. kibékültek Bogival...:c'
'SHIT.'
'nem biztos, hogy igaz, de kérdezz rá!'
'k'
Összeszedve minden bátorságomat Gergő felé fordultam. Rámnézett, miközben felhúzta a szemöldökét. Próbáltam sugalni a szemeimmel, hogy mi van Bogival, de elég furán nézett rám. Feladtam. Inkább megszólaltam. Más lehetőségem úgy sem volt.
-Mi van Bogival?-kérdeztem halkan, hogy csak ő hallja. Lecsukta a szemét és elfordult. Elég fura volt, kedvem lett volna megölelni, mert igaz, hogy csak egy egynapos kapcsolat volt, de megsajnáltam.
Visszahelyezkedtem, és elővettem a telefonomat. Amit szerettem volna használni, csak Gergő megakadályozott. Kivette a kezemből, és valamit csinált, majd visszaadta.
'Szakítottunk Bogival, mert neki egy másik fiú tetszik, akit meg akart kapni úgy, hogy féltékennyé teszi velem...' Gergő
'Sajnálom! :('
Ezután nem írt vissza. Közelebb csúsztam hozzá, és megöleltem. Nem reagált. Hát jó. Egyszer legyen kedves az ember. Mindegy. Éppen engedtem volna el, amikor megragadta a csuklóm. Meglepett. Nem erre számítottam. A gyomrom liftezni kezdett, köszönhető ez a lepkéimnek. Olyan érzés volt, mint az Aftert olvasni. Leírhatatlan. Aztán ennek is vége lett, de nem olyan hamar. Még egy ideig így ölelkeztünk, és igyekeztem minél többet lélegezni pulcsija illatából. Eszméletlen volt.

***

Megérkezve virult a fejem. Kiszálltunk a kocsiból, és bementünk a házba. Nálunk fognak lakni! OMG! Mert az egyik szomszédnéni lánya Bea, és jöttek meglátogatni. Eddig csak Bözsi néni ment Debrecenbe, úgyhogy szerintem én fogom körbevezetni a népet. Éljen. És ami a nálunklakást illeti...wat? Ezt nem bírom felfogni. Miért pont mi? Miért nem más? Lehet hogy köze van hozzám? Biztos hogy nem, de azért jó volt azt hinni.
Amint kiszálltam a kocsiból, megrohamoztam a kutyánkat. Annyira szeretem, mert olyan aranyos, és úgy örül mindig, amikor megérkezünk, megjátszom vele! Szóval imádjuk egymást. Utána mentem macskázni, mert mindig az ajtó előtt telepednek le a dögök. Mi így hívjuk őket. Mert olyan aranyosak, meg minden. Első hallásra ez lehet fura, de nem baj. Nálunk ez a szeretet jele.
Amint kinyitottam az ajtót, az összes macska beteleportált. Szó szerint. Mármint amint kinyitottam az ajtót, az összes besprintelt, és mire észhez tértem, már a kályha előtt fetrengtek. Pedig kint nincs hideg, sőt! Még süt a nap! Szóval gondolom még ma kell megtartanom a túrát. Most örüljek vagy ne?
-Szia aranyom! Hát megjöttetek?-kérdezte mama, a konyhába érve. Biztos ment egy sorozata, vagy valami asztro-vagy milyen-műsor. Az a jóslós izé.
-Nem, mama, még mindig úton vagyunk!-mondtam, mire felnevetett. Valaki értékeli a humoromat! Soha többé nem megyek haza!
-Tudod, hogy hogy értettem!-mondta, és megpuszilta az arcom, miközben megölelt. Nagyon szeretem! Olyan aranyos!-Ó, Bea! Ezer éve nem láttalak! Hogy megnőttél! Ő pedig biztos a férjed! Péter ugye? És a gyerekek! Milyen szépek! Biztos öröm az élet velük!
-Elnézést egy kicsit bezsongott.-magyarázkodtam. De csak mosolyogva megrázták a fejüket. Akkor jó. Megkérdeztem, hogy vezessem e körbe őket, de csak a fejüket rázták. Egy kivételével. Bizony, Gergőt érdekli a falu. Így már nem bánom, hogy mennünk kell. Elköszöntünk, és elmentünk a kert felé. Persze vittem magunkkal a kutyánkat. Pórázon természetesen. Ha sétálni megyek vagy ilyesmi, mindig viszem. Kibeszélem magam. Nem néznek hülyének az emberek, mivel nem is látnak. Imádom ezt a helyet. Bezzeg ha a városba kezdenék el beszélni a kutyámnak a problémáimról, elég furcsán néznének rám. Mindegy.
Szóval a kert felé vettük az irányt. Gondoltam. Először a Szamost mutatom meg neki. Nincs is olyan messze, csak le kellett menni a kert végére, átmenni a töltésen-ha kiöntene a folyó, ez akadályozza meg, hogy árvíz legyen-, és már ott is vagyunk. De nem ezt az oldalát akartam megmutatni neki. Inkább átviszem komppal a túloldalra, meg vissza. Nekem úgy is ingyen van, mert apukám ismeri a kompos fickót, valami rokon vagy mi. Elsétáltunk addig, és átmentünk a túloldalra. Mily meglepő, nemdebár?! Elsétáltunk egy erdős területhez.
-Szerintem oda ne menjünk.-mondtam félve, mivel az erdőben még sosem jártam.
-Nem para hely! Menjünk.
-Nem para hely? Hétágra süt a nap, ott bent meg tiszta sötét van!-háborodtam fel.
-Csak nem félsz?-kérdezte mosolyra húzva a száját. Na jó, most legyek őszinte vagy játszam a vagány lányt, akit minden fiú akar. Hát persze, hogy naív kis énem az utóbbi mellett döntött. Fogtam magam, és egyszerűen besétáltam, Gergő pedig utánam. Erősen megszorítottam a kutyapórázt, amikor hirtelen a semmiből egy varjú. Felpillantottam a mellettem álló személyre, aki az ijedtségemet figyelembe sem véve továbbment. Éljen! Pedig azt hittem, egy eszméletlensexy One Direction kép fog kinyirni, nem a félelem. Mire kiérünk, lábon kihordok vagy 23 szívinfarktust, az biztos!
-Mit kerestek itt, ahova még a róka sem mer jönni?-hallottam meg magam mögül egy öreges, rémiszt hangot. Gergő higgadtan megfordult, de amikor meglátta a megszólítót, aki szerintem férfi volt, arcára kiült a rémület. Úgy kezdtünk el sprintelni az erdő közepe felé, hogy simán megnyerhettük volna a 100 méteres síkfutást.
Szerencsétlenségemre egy fagyökérbe beleakadt a lábam, és akkorát estem, mint reggel. Csak nem mertem röhögni. Inkább amilyen gyorsan csak tudtam, felpattantam, és futottam tovább. Hiába próbáltam minden erőmmel futni, a lábaim kezdtek elgyengülni. Már lassítottam, hogy megálljak és szembeszálljak az üldözőnkkel, de Gergő megragadta a csuklóm, és ujjainkat összekulcsolva húzott tovább. Reagálni sem tudtam, de a lábamba újra erő szállt. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de eszméletlen. Mármint Gergő. Egyetlen érintésétől újratöltődtem. Ejha.
Pár percen belül, egy tisztásra értünk. Megfordultam, és nem láttam senkit mögöttünk. Megnyugodva álltam meg, és kezemet a térdemre téve görnyedtem, amíg ki nem terültem a fűben...

4. rész

Reggel apu próbát ébresztgetni. Ébresztgetni? Ja persze, ha a "párnával csapkodjuk a gyereket, hogy felkeljen" annak számít. Kinyitottam a szemem és egy mérges pillantást küldtem apa felé. Kiment a szobámból, én pedig iszonyú lassan másztam ki az ágyamból. Kinyitottam a szekrényt és ismét vártam a mágikus erőre, ami kiveszi a ruháimat, de mint mindig, most sem történt meg. Így kénytelen voltam kihúzni pár cuccot. Sikerült találnom egy rózsaszín csőfarmert, egy fehér alapon rózsamintás pólót, és egy pink gombos hosszított felsőt. Felkaptam magamra, megágyaztam és befújtam magam a kedvenc parfümömmel. Epres. Wíííí!
Kimentem a fürdőbe, és gyorsan fogat mostam,  megcsináltam a hajamat, és kisminkeltem magam /csak szempillaspirál/. Aztán visszamentem a szobámba, bepakoltam a táskámba, és bámulni kezdtem az üres falamat. Brühü. Egy poszter sincs rajta. Majd holnap visszaragasztgatom. Átrendezve. Nem esznek üres helyek. Wáááá legyen már holnap!
-Jössz?-kérdezte tesóm benézve a szobámba. Bólintottam, felkaptam a táskám, a cipőm, a kajapénzem, a kabátomat, a suitatyómat, és már indultam is. Kiléptem az ajtón, egy "Viszlát kedves családom, legyen szép napotok" angol kiejtésű kiáltással, és már a liftnél is voltam. Nagyban nyomtam a hívógombot, amikor megéreztem valamit nekem csapódni, majd nagy csörgéssel leesni a földre... Naná, hogy a tesóm hozzám vágta a kulcsocskáimat. Köszi.
Leértünk, és egyből a váróhely felé vettem az irányt.
-Sziasztok!-köszöntem játszva a happyt, mivel Gergő, Bogi vállát átölelve állt. Kivettem a fülesem a táskámból és a telómat, és meghallgattam a Happy-t. Addig már elég sokan összegyűltünk, és elindultunk befelé. Megpróbáltam nem Gergőre nézni. Nehezen ment. De sikerült! Nagy pacsi nekem!
Első óra biosz volt. Nem volt tanár, és megfeledkeztek rólunk, úgyhogy eldöntöttük, hogy üvegezünk. Elég érdekesre sikerült, mivel elhülyéskedtük az egészet. Sokszor már annyira röhögtem, hogy  folyt a könny a szememből. Voltak olyan feladatok, mint például "mássz ki az ablakon, és két percig maradj kint, aztán gyere vissza ahogy tudsz", "csábítsd el a tanári asztat" vagy "hívd fel a Pizza Fortet és kérd el a Don Pepe számát". Érdekes volt.
A következő órák unalmasak voltak. Semmi hangulat, csak tanulás. A szünetek a szokásosak. Egyedül vagyok, nem kellek senkinek érzés. De a jó oldala, hogy írtam egy verset fejben. Vagyis egy versszakot gondoltam, és még címe sincsen, de kezdetnek tökéletes.
A barátocskáim is elvoltak, leültek a padunkra, de hagytak nekem helyet! Haladunk! Elkezdtek beszélgetni, én pedig a büfét bámultam. Éppen vita volt. Gergő vs. Bogi. Csak a végét kaptam el, ami az volt, hogy "jó, akkor kész, vége, ennyi volt". Ami azt jelenti-gondolom én-, hogy szakítottak. Hirtelen nem tudtam, hogy örüljek vagy szomorkodjak. Végül arra jutottam, hogy mind kettő.
Utolsó órán-matek-, Anna mellett ütem, és folyamatosan beszélgettünk, mert a tanár azt mondta, hogy csendben elfoglalhatjuk magunkat. Folyton röhögtettük egymást, hogy röhögőgörcsöt kapjunk.
-Access-mondta Anna, én meg alig bírtam visszafojtani hangos röhögésem. Amúgy az Access egy adatbáziskezelő program, és most azt vesszük, és mi Fruszival abszolúte semmit nem tudunk belőle, így érdekesek az órák. Na igen. Lehajtottam a fejemet a padra, és szorítottam a kezemmel a számat, nehogy kitörjön belőlem a nevetés. A szabad kezemmel leírtam egy lapra, hogy "you win", a mellettem ülő pedig egy büszke mosollyal veregette meg saját vállát. Ha ez lehetséges, még jobban elkapott a röhögőgörcs. A csengő mentett meg, úgyhogy hirtelen felpattantam, fogtam a cuccomat, és kirohantam a teremből. Anna utánam jött, és végignézte, ahogyan próbálom normalizálni magam.
Amikor hazaértem, ledobtam a cuccom, és már mentünk is megvásárolni az új bútorokat. Elég sokáig tartott, nagyon sokat nevettünk, és nagyon szép lesz az új házunk. Mármint a berendezése. Választottunk tapétát és festékeket is. Amikor már megvolt minden, hazamentünk. Ja, amúgy tesóm és én el fogunk menni a nagyihoz, ameddig a felújítás tart. Nagyon jó lesz, mert ő falun lakik, méghozzá egy folyó mellett. Tuti egész nap kint leszek! És One Directiont hallgatok! Wííííí! Jujj, és mama azt mondta, kapok egy galambot! Na, vajon mi lesz a neve? Hát persze, hogy Giorgio! Amúgy nem. Természetesen a neve Kevin lesz. Ha lány, akkor Kevinítá. Már most várom! Nyuszi is van! Egy az enyém. Egy barna fehér foltos. Louis a neve. Imádja a répát, szinte csak azt eszik! Néha-néha eszik egy salátalevelet, de az ritka, mint az unikornis!
Mikor hazaértünk, gyorsan lefürödtem és bedőltem az ágyba. Bekapcsoltam a You and I-t a telómon, és azt hallgatva nyomott el az álom.