Prológus

Ez a történet egy lányról szól, aki nem Londonban, nem New Yorkban, még csak nem is Párizsban lakik. Ő Magyarországon él a szüleivel egy panelház kilencedik emeletén. Csak egy lány, és a naplója. Mindent leír a füzetébe, minden érzését, minden vágyát és minden álmát. Itt nem fut össze az utcán egy One Direction taggal sem, nem kap hirtelen koncertjegyet és az első sorban tombolva szeret belé mondjuk Louis. Nem. Ez egy teljesen más blog. Nem képzelgést mutat be, hanem a valóságot, hogy milyen jó, és egyben milyen nehéz is egy Directionernek. Hogy mennyit vágyakozik, álmodozik arról, hogy egyszer igenis látni fogja kedvenceit. Ám ez sajnos, jelen helyzetben nem fog összejönni. Nem gazdagok, de nem is szegények. Nem kap meg mindent, amit szeretne. Egy realista lány, tele reményekkel, amik gyakran felemésztik, de mindig talpra áll. Nincs sok barátja, az iskolában egyetlen Directionert sem ismer, így amikor szomorú, senki sem érti mi a baja. Mindent megtart magának, majd a naplójába írja le.

Sokan mondják: "Nézz az égre, a legszebb fényre, láss egy álmot, harcolj érte!". Ugyan már. Felnéztem az égre, a legszebb fényre, láttam egy repcsit, de elment, vége...
Na igen, ezt akkor szoktam magamban mondani, amikor esténként kinézek az ablakon, bámulom a csillagokat és egyszer csak meglátok egy repülőt. Sokszor azt gondolom, ott, igen ott vannak a fiúk, de nem fognak leszállni. Csak elmennek. Epekedve várom, hátha visszafordulnak, és elrepülnek a házunk fölött. De ez nem jön össze. Engem még az is boldoggá tenne, ha elrepülnének fölöttünk. Úgy, hogy én azt lássam, és tudjam, hogy ők azok! Ha megtörténne, tudom, hogy valahol legbelül tudnám, hogy ők azok! Amolyan Directioner megérzés. Sokszor kétségbe esek, hogy én valóban Directioner vagyok? Aztán a falamra nézek. Poszterek, amik nemsokára ellepik kicsinyke szobám falát. És eszembe jut...
"Hiába nem találkoztam még velük, nincs velük képem, nem tudnak a létezésemről. Ez mind, mind csak egyel több ok, miért is voltam/vagyok/leszek Directioner. Nem kell közös kép, nem kell személyes találkozás ahhoz, hogy tudjam, én igenis az vagyok, aminek lennem kell. Egy a (kb.) 21 millió testvérem közül. Imádom, imádom ezt az érzést! És semmire sem cserélném el!"



Ha tetszik iratkozzatok fel rendszeres olvasónak, és komizzatok! Köszönöm, hogy elolvastad!